Nagyüzem

Kedd

A fiú sótlannak tűnt a levelek alapján, a képeken meg átlagos, viszont magas és kék szemű, szóval belementem a találkozóba, a most már "szokásos" találkahelyemen, a zenélős szökőkútnál. Futás (és némi bőrig ázás) után várakoztam, aztán messziről kiböktem, amikor jött, farmerban, előnyös fehér ingben.
Az az igazság, hogy tetszett. Erősen emlékeztetett egyik húgom egyik expasijára, magas, sportos, kék szemek, szép szempillák, nagy orr...mi kell még?
A só...
Nagyon komoly volt, nem igazán nevettünk (legalábbis nem emlékszem), viszont kedves volt, figyelmes és gavallér. A rövidre tervezett randiból az lett, hogy hazavitt kocsival, fél tizenkettő körül értem haza.
Úgy búcsúzott el, hogy feltétlenül keres még, bár most szombaton van az Ironman versenye, aztán hét elején megy pár napra nyaralni, de majd utána. Ha tényleg keres, adnék neki esélyt, mert, ahogy a népdal is mondja: "Szeress egyet, s legyen szép, ha szenvedsz is, legyen mért!", és hátha lapul még ott valami idétlenkedős hajlam, amit csak elő kell hozni. Ezeken ráérek filózni, ha tényleg keres, mert hülye Cs óta saját tapasztalatból is tudom, hogy az ilyen búcsúzós dumákat nem kell feltétlenül komolyan venni.

Szerda

Ezt egyszerűen nem hiszem el. Ha hosszú ideig csak béna randijaim vannak, akkor miért egymás után jön kettő jobb? Természetesen örülök neki, csak mivel egyik se volt annyira meggyőző, így marad a dilemma, meg a párhuzamos randizgatás, lebukás-veszély, és végén a két szék között a pad alá esés. Hacsak a pénteki el nem dönti, amire azért nem túl nagy az esély. Az van, hogy külsőre Kedd sokkal jobban tetszett, viszont beszélgetni meg Szerdával tudtam jobban. Ráadásul "földim", a tizenegyedik kerületből költözött a tizenegyedik kerületbe. Rövid randit terveztem, mert fáradt voltam a keddi után - ehhez képest fél egyre értem haza. Egy kávézóban kezdtük, aztán átmentünk a Gödörbe, ahol összefutottunk Natiékkal, Nati szerint nagyon szimpi a fiú. Tíz körül haza kellett mennie, hogy valami külföldi ismerősöknek átadja egy ismerőse lakáskulcsát, de mivel jól érezte magát, ezért megkérdezte, nem kísérném-e el, az úgyis csak öt perc, és utána még beülhetnénk valahova inni. A vice házmester után beleegyező hangulatban voltam, meg épp túlestem a holtponton, szóval mentem vele a lakásába, ami egyébként baromi jó helyen van. Tényleg csak öt percet voltunk ott, utána már jöttek az ismerősök, mi egy darabon elkísértük őket, aztán a Szatyor bárban fejeztük be az estét. Az éjszakai buszra várva meg akart csókolni. Nem hagytam, vagy nem ittam eleget, vagy nem tetszett eléggé (bár S se az első randin, de akkor mondjuk tényleg nagyon sokat ittunk), de az a gondolat is felmerült bennem, ha előző nap nem lett volna Kedd, akkor lehet, hogy hagytam volna.
A túlkomplikálás miért nem olimpiai szám?

Péntek

Úgy gondoltam, ha bár nagy szerencsére se a keddi, se a szerdai randim nem volt rossz, de egyik se volt az igazi, és bonyolult lenne mindkettővel párhuzamosan még randizni, ha az élet igazságot akar szolgáltatni, akkor a harmadik randi mindent eldönt. Persze azt gondoltam, eddigi randis tapasztalataim alapján ez azért egy átlagos vagy béna randi lesz.
Ez a randi minden volt, csak átlagos nem.
Az első egy-két órában úgy éreztem, hogy igen, de jó, ez a pasi vonz is (bár a három közül a legalacsonyabb, és még kopasz is! De azok a szemek...), és annyit röhögtünk, amennyit én első randin még soha, se Cs-vel, se S-sel, se senkivel. Nem, ez nem igaz. Egy ember volt, valamikor a történelem előtti időkből, akivel az első randin is ennyire jól éreztem magam: nemmondjukkikivel.
S-nél írtam, hogy volt kémia - valamennyi volt is, de azért olyan ellenállhatatlan vonzerővel nem rendelkezett. Ez a fiú vonz, nagyon.
És itt jön a de. Ahogy teltek az órák, egyre inkább úgy éreztem, hogy nem csak a sok nevetésben és a vonzerőben hasonlít nemmondjukkikire. Abból meg még egyet köszönöm, de nem kérek.
Csak most ez bosszant, hogy hirtelen egyáltalán nincs már kedvem se Keddhez, se Szerdához.
Törvényszerű, hogy aki igazán vonzó és humoros és kellőképpen idétlen - azzal valami komolyan nem stimmel?
Persze semmi se lefutott még, ezek csak megérzések, meg talán fölösleges félelmek attól, hogy egy hóhányó, egy kedves, imádnivaló, de örök Pán Péter, megbízhatatlan, vagy csak valami egyéb gikszer, de azt érzem, hogy talán akkor vagyok a legszerencsésebb, ha Péntek nem keres többet. Mondjuk jó lenne, ha ezek tényleg csak félelmek lennének, és nem jogos megérzések...
A randi történetéről most inkább nem írok, valahogy nem tudom, hogyan, talán majd ha letisztulnak a dolgok, mert érdemes, nem volt mindennapi...

Egyébként mondanom se kell, tegnap délután jött egy sms Szerdától, hogy van-e kedvem aznap összefutni vele. Megírtam, hogy ma nem jó (de ha belekérdez, tudnék-e hazudni, mit csináltam péntek este, vagy kell-e?), de szombaton vagy vasárnap találkozhatunk. Majd keresnem kell. Keddnek meg próbálok távdrukkolni, mert ma ő sok-sok órán át harcol az Ironman-en.

Azt hiszem, máskor évek alatt nem történt velem annyi, amennyi most egy hét alatt, és hálás lehetek, hogy négy randiból (szombat, kedd, szerda, péntek) három nem is volt rossz - de kicsit félek, hogy így se kerülök előrébb. Szépen, egyenként, egymás után mindhárommal megismerkednék jobban, de így egyszerre túl bonyolultnak tűnik...legalábbis nekem...de majd meglátjuk...