Tettem két hatalmas felfedezést mostanában:
- ha nem engedem érvényesülni a maximalizmusomat, és nem akarok a tempóm felett futni (jó, nem szoktam nagyon felette, csak egy kicsit, pedig elég lenne csupán kétszer olyan gyorsan futni, és már enyém lenne a világcsúcs), akkor szinte végig tudom élvezni a kb. 11 km-es futást, még akkor is, ha fülledt, trópusi kánikula van.
- azt hiszem, a futás révén lassan kezdem megismerni Albertfalva összes macskáját
3 megjegyzés:
úúúú macskamegismerés az eléggé faszántosan hangzik:D:D és futnak veled legalább? úgy elképzeltem, hogy 2 méterrel mögötted egy tekintélyes macskacsorda (macskakonda, macskanyáj?) nyomja, nézve a szintidőt, meg a kilométereket a mellső lábukra helyezett menő, stopperes órával.:)
:D:D:D igen, majdnem pontosan így történik (kijön a kerítés lécei közül, unottan rám sandít, de szinte pillantásra se méltatva megy tovább...ez a legtipikusabb)
http://www.youtube.com/watch?v=DPHyvWGuf9g
Megjegyzés küldése