Mini

Az utóbbi napokban kezdtem egyre rosszabb ötletnek érezni, hogy búcsúlevelet írjak S-nek...ha ő nem jelentkezik, az nagy valószínűséggel azt jelenti, hogy részéről se úgy alakultak a dolgok, mint várta. Minek ezen lezárni meg megbeszélni, és főleg miért kéne bolygatni a dolgokat?
De aztán mégis írtam, és nagyon féltem, hogy mit reagál: hogy sértett lesz-e, vagy csak sebzett, vagy akármennyire is búcsúlevél, mégiscsak elkezd-e újra érdeklődni (aminek ambivalens módon örültem volna, és ha ő nagyon úgy érezte volna, és nagyon akarta volna, akkor adtam volna még esélyt a dolognak, csak az eszem szerint, ha nem is nulla, de kevés esély volt arra, hogy működjön...vagy tudja a fene).

Elég hamar válaszolt, kedvesen, megértőn, és a helyzetet teljesen elfogadva, mivel ő is teljesen elbizonytalanodott múlt hétvége óta. Ellenben írta, hogy mennyire nagyon jól esett neki a levelem, rég kapott ennyi pozitív jelzést.
Most érzem csak, hogy mennyire jó ötlet volt írni, hogy ezzel tudtam neki adni valamit, és ő is nekem, és így szépen lezárva lehet tovább lépni.

Persze attól még van ebben fájdalom. Az egész csak három randi volt, néhány levél és telefonbeszélgetés. Egy mini kapcsolat. Mini szakítással.

De ugyanazzal a fájdalommal, ami ilyenkor szokott. Csak miniben.

Valamint egy illúzióval - hogy talán végre megtörhet az átok, ami rajtam ül, és lesz végre valakim - kevesebb.

Szívből örülök, hogy megismerhettem, bár most nagyon elegem van megint a társkeresőzésből, és nagyon sajnálom magam, hogy miért nincs senkim - de miatta mégis megérte.