Lehet, hogy lesz ötödik

Bár szünetet terveztem, de a néhány teljesen értékelhetetlen üzenet között ma érkezett egy 190 centis, kék szemű, nyilas pasitól (hirtelen kicsit megijedtem, hogy esetleg belebotlottam Arbiba, de leellenőriztem, és a keresztnév - ki nem mondjuk -  meg a születési évszám szerencsére nem stimmel) is egy levél, amelyben meghívna egy italra. Gyakorlatilag mindenféle körítés nélkül.
Mint írtam, utálom az ilyeneket. De S-sel mégis bejött, igaz, az ő profilján volt egy fénykép egy átlagon felülien jóképű delfinről, ennél a pasinál viszont csak egy távoli síelős kép van, amiből nem lehet sokat kivenni. 
De ha belegondolok, mi a legrosszabb, ami történhet?
Talán az, hogy írok róla egy "Életem legborzasztóbb vakrandija, pedig erős a verseny" című posztot.

K egyébként írt, nagyon jól érezte velem magát, és szeretne újra látni. Benne vagyok, de sajnos haverságnál több potenciált nem igazán látok a dologban. Persze, mint tudjuk, soha ne mondd, hogy soha.

Ma egyébként egy ritka, különleges nap volt: munka után nem mentem sehova. Vívni mehettem volna, de úgy éreztem, a heti kettő, ami szerencsésen összejött kedden és szerdán, most elég volt. Terveztünk ugyan egy találkát a sítúrásokkal, de az jövő csütörtökre tolódott.
Gondoltam, megajándékozom picit magam, úgyhogy hazafele útba ejtettem a Wasabit, vettem egy egész maki válogatást, meg mochit is, és az egészet mind megettem.
Kicsit hegedültem is, ha már én lettem a góré a szekundban, ne égjek le nagyon a másfél hét kihagyás után, aztán most nekiesek a szombatra vett ruhának, amit négy helyen szedtem szét, és varrtam kézzel vissza, de még kisebb javítanivalók vannak rajta.
Azt is terveztem előzetesen, hogy esetleg még ma felregisztrálok a másik társkeresőre, de valahogy mégse megy.

Pedig valamit muszáj lesz csinálnom a pihenésen kívül.
Kezd az agyamra menni az egyedüllét.
Kicsit néha félek, hogy hülyeséget fogok csinálni, de aztán mindig előkerül a józanabbik énem.
Még.