Egy átlagos - vagy átlag alatti - vakrandi

Megdőlt az a tételem, mely szerint az alkoholizálós vakrandik általában jobbak, mint az átlag.

Nem volt semmi komoly baj ezzel a fiúval azon kívül, hogy borzalmasan sótlan volt, de ez azok közé a vakrandik közé tartozott (volt pár ilyen, bár mostanában szerencsére nem), hogy amikor meglátom az illetőt, önkéntelenül ezt mondom: Nee!

Szegény nem tehet erről, de borzalmasan csúnya volt. Küldött ugyan képet magáról, azon egy átlagos pasi volt, de a látvány élőben ezt mélyen alulmúlta.
Azért becsületből elmentem vele a borkóstolós helyre, ahol nagyon finom provence-i rozét ittam.
Miután elég hamar kiderült, hogy ez egy tipikus, borzasztóan unalmas, erőltetett vakrandi lesz (amikor pl. ő beszélt, állandóan azon kaptam magam, hogy egyszerűen, bármennyire is próbálok, nem bírok odafigyelni rá, annyira nem érdekel, amit mond), ezért két dologgal szórakoztattam magam, az iváson kívül:
1) láttam, hogy egy kulturált fiú, aki sose beszél csúnyán, ezért minden második mondatomba, mintegy véletlenül, elrejtettem a "kurvára" szót. Ez most így nem igaz, pontosítanom kell: minden harmadik mondatomból kifelejtettem a "kurvára" szót.
2) szemeztem a válla fölött a bárpultnál ülő fiúval, akit egyébként ismerek, még J baráti köréhez tartozott, és egyszer még talán udvarolni is elkezdett nekem. Kimondottan jóképű srác, de volt benne valami zavaró furaság, ami miatt leállítottam, meg abban az időben éppen halálosan szerelmes voltam Arbiba. Ellenben most, hogy egy ilyen borzasztóan csúnya fiúval ültem egy asztalnál, értékeltem, hogy van ott valaki, akire jó ránézni. Időnként finoman egymásra vigyorogtunk.

+1) előre fogalmazgattam, hogy mit fogok ide írni.

T javára írható, hogy nem engedett fizetni, valamint megnézte a telefonján, hogy áll a Barca-Milan meccs.
Meg amúgy nincs vele tényleg semmi komoly baj, egy intelligens, kedves, unalmas, művelt fiú, aki történetesen nagyon csúnya, de aki biztosan nagyon megérdemli, hogy legyen egy kedves, intelligens, unalmas barátnője.

Elkísért a Fővám térig, ahol a BKV összeesküdött ellenem, mert se a 47-es, se a 49-es nem volt hajlandó jönni, nem győztem magamban bazmegelni, hogy ilyen nincs. Szerencsére aztán két nagyon édes néni Párizsból megmentett, a Traviátát nézték meg az Operában, egy hete vannak Budapesten, de még nyolcadikáig maradnak, nagyon tetszik nekik a város, a sok park és az építészet, és úgy egyáltalán a hangulat, nagyon jól érzik magukat, holnap a Zsinagógába szeretnének elmenni, most meg a 49-esre várnak. Mindezt természetesen onnan tudom, hogy azonnal elkezdtem velük franciául cseverészni, szegény T-t hanyagolva, és mikor végre megváltott az érkező villamos, alig jutott eszembe tőle is elköszönni.

Még K hátra van, utána kénytelen leszek pihenni, mert kezdek sajnos lelkileg belefáradni, és egyre zárkózottabb lenni, úgy pedig még annyi értelme sincs az egésznek, mint eddig volt. Az az egy baj, hogy pár hét nekem szinte biztos, hogy nem lesz elég, minimum hónapok, fél év, vagy még több kell, mire megint össze tudom szedni magam, és nyitni tudok ebbe a netes társkeresős irányba is - közben meg úgy érzem, az idő épp az, amivel nagyon szűken vagyok ellátva. A francba, hogy S-sel nem sikerült.

Még annyi, hogy a vakrandi előtt edzésen voltam, négy külföldi edző-tanuló van most nálunk, két indiai, egy egyiptomi vívó, valamint a portugál öttusázó, akinek ellopták a cipőjét, amikor először nálunk járt.
Ma a portugál fiúhoz osztott be Pista bácsi - némileg szándékosan -, hogy rajtam gyakoroljon, mint növendéken.
Azt kell mondanom, hogy bár alacsony (nálam egyértelműen alacsonyabb) és kopasz, de annyira cuki, és olyan szép szemei és olyan helyes mosolya van - nem adott jó iskolát, többször rosszul adta a pengét, és a hibajavítása se volt jó - de élveztem az iskolázást vele.