Társkeresős kalandjaim

Úgy döntöttem, azért, hogy kicsit elviselhetőbbé tegyem magam számára azt a néhány hetet, amíg be nem sokallok a Zoltánoktól, és pánikszerűen leregisztrálok a társkeresőről, írni fogok róla/róluk. A teljesen átlagos vakrandikról. Az unalmas első körökről. Az elkeseredéseimről, hogy nekem miért kell ilyenekre kényszerülnöm. Meg a többi szokásos sirámom.

Szóval kezdjük: a Zoltánokat és Zolikat gyorsan kilőttem, úgyhogy jelenleg a következő jelöltek vannak versenyben:

1-es számú jelölt:
Ő volt az, aki, amikor még nem voltam VIP tag, leleményesen elküldte az e-mailcímét, így neki tudtam egyedül válaszolni. Az első levele egészen aranyos, semmi különös, de nem is béna volt. Válaszoltam neki, majd ő a következő levelében belesodródott a sablonokba, küldött néhány nem túl meggyőző (de nem is teljesen reménytelen) képet. Gondoltam, teszek egy próbát, és írtam neki még egyszer, egyelőre várom a választ, ha valaha is jön.

2-es számú jelölt, alias alacsony pasi:
Kifejezetten helyes, kedves, vicces, de nem erőltetetten vicces (fú, azok még az unalmasnál is rosszabbak) levelet írt. Kép egyáltalán nem volt fent róla, csak néhány adat, pl. hogy 175 centi, ami tapasztalataim alapján LEGJOBB esetben 173-at jelent, én meg mezítláb vagyok 174. De hát nem ragadhatunk le a centiknél. Igaz, a levelében ezt is felhozta. Az egyetlen tűrhető vakrandim egy nálam kifejezetten alacsonyabb pasival volt - nem lett belőle szerelem, de ezen emlékeken felbuzdulva válaszoltam neki, azóta ment egy-két levél, szimpatikus, nem tűnik sértődősnek, alapvetően ő is szívesen haverkodik, csak úgy.

3-as számú jelölt, alias ajtóstulrohanunkaházba
Összesen ennyit írt:
"Szia
Jó lenne találkozni és beszélgetni. Mit csinálsz csütörtök este ?"
Nekem az ilyen nem szokott menni, egy totális vadidegennel ugyan miért futnék össze, az égvilágon semmit se tudok róla. De nem gondoltam, hogy teljesen kiszórom, mert az egyik képen - tudom, borzasztó giccses és hatásvadász, de akkor is -, egy DELFIN-t puszil, és hát az a delfin nagyon bejön nekem! Elsőre csak valami olyasmit írtam neki, hogy Hűazannya, te ezt így szoktad? Bár végül is így legalább megspórolnánk a dögunalmas kezdő köröket. Meg hogy most nem tudom még, de alszom rá egyet. A válasza megmosolyogtatott, és ez most elég is volt, lehet, hogy a betegségem miatti legyengülés az oka, de ezt most bevállalom. Nagy bajom nem lehet. Holnap este. Zsákbamacska.

Versenyen kívüli versenyzők:
Természetesen Zoltán, és valami olyasmi van a bemutatkozásában, hogy olyan nőt szeretne, akit megajándékozhat egy gyerekkel, de aki a gyereket magának szülné, mert ő csak hétvégi apuka tudna lenni. Jó, mi?
A másik, Zoltán, reméli, hogy ötvenhárom évesen szóba jöhet nálam, nagyon tetszik neki a bemutatkozó lapom. Megnéztem az övét, rendszeresen iszik (izé, ez szimpi?), rendszeresen dohányzik, és hát ötvenhárom, de most írjam meg neki, hogy a fő baj a nevével van? 

Aztán jöttek még levelek, Zoltánok, látens Zoltánok, kicsit Zoltánok,  de egyszerre nem tudok többre figyelni, majd ahogy az első három versenyző potyorászik kifele, úgy veszem őket elő a talonból.