Karrierista

Történt velem tegnap zenekaron egy jó  és egy rossz dolog.
A rosszal kezdem: úgy fest, el kell ülnöm N mellől. Régen sose ültünk egymás mellett, most, a három év kihagyás után ez volt az egyik fő szempontunk, ülhettünk volna akár a trombita szólamban is, csak együtt. Rengeteget ökörködtünk, azt hiszem, túl sokat is - legalábbis G szemszögéből. Minket nem nagyon zavart a sok sírva röhögés, természetesen. Eddig is célozgatott rá L, hogy ő már egyre kevésbé bírja a szólamvezetést, ez fáj, az fáj - de tegnap már R is külön szólt, hogy akkor vállalnám-e.
Jó hír: hihetetlen tempóban lendül előre a zenekari karrierem, mint szekund szólamvezető. Csak kis idő, és én leszek a karmester, hehe.

Apropó, karmester: muszáj megemlítenem, hogy ezalatt a három év alatt G szerintem rengeteget fejlődött. Főleg - legalábbis én úgy látom - az emberi dolgokban, ahogy velünk bánik, ahogy magát kontrollálja, sőt, humorban is (ami lehet, hogy eddig is megvolt neki, csak nem annyira fejezte ki, vagy csak én nem annyira vettem észre). Mert a pontosságával, kezével, fülével sose volt amúgy se baj.