csak úgy...

Szeretem az ilyet.
Tegnap imádott munkahelyemtől gyalogosan közlekedtem a Liszt Ferenc térre, és út közben hozzám csapódott az előzőleg szembe bicikliző, engem megbámuló, majd az erre adott félmosolyomat nyugtázó fiú.
Hogy elkísérhet-e egy darabig.
Vicces volt, kiderült, hogy kerékpáros városnézéseket csinál, de eredetileg borász lett volna a szakmája, és hogy a lila-e a kedvenc színem (épp ultraviolet napom volt, lila felső, lila harisnya), de igazából a piros, meg hogy szeretek túrázni, és a bort is szeretem, de olyan fizikailag nem létezik, hogy csak egy pohár bor.
A Liszt Ferenc térnél elkérte a számom, de én inkább felírtam az övét, nem akarom, hogy keressen, mert mint pasi nagyon nem jött be, és nekem épp elég volt ennyi ebből a váratlan kis beszélgetésből, de azért mókás volt.
Ma meg is találtam őket a neten.